A Kisdiófa Közösségi Kert számos érdekes programnak adott már otthont. Amíg az idő engedi, havonta egy keddi délután átadjuk magunkat a gondolatoknak Nemes Lászlóval, és filozofálunk a kertben! Csodás környezet ez a lecsillapodásra, egymásra hangolódásra, gondolkodásra! Nézd meg a linket és látogass el hozzánk.

Eddig is tudtuk, hogy hatalmas szükség van újabb és újabb zöld felületekre a belvárosban. Hát még, ha kertészkedni is lehet rajtuk! Józsefváros új közösségi kertje is megtalálta 40 szerencsés parcella-művelőjét, a túljelentkezés pedig hatalmas volt. Várakozzással telve figyeljük a kivitelezést, ami már zajlik a területen, és addig is ismerkedünk egymással, hangolódunk a nyár végi, őszi kerti munkára. 

Ez a Kert a Széchenyi 2020 VEKOP támogatási rendszerén keresztül, a Budapest-Józsefváros, Magdolna-Orczy Negyed Szociális Városrehabilitációs Program kapcsán, „Közösségépítés – szomszédsági közösségi kertek kialakításával” című projekt keretében valósul meg.

Ezen a linken tudsz jelentkezni, klikk ide!

Józsefvárosban a Kőris és a Kálvária utca sarkán (Kőris u. 4/b.) most indulnak a munkálatok, hogy a városban egy újabb, közel 700 nm-es üres telek zöld oázissá alakuljon, ahol pihenhetsz, barátkozhatsz és virágot, vegyszermentes zöldséget és gyümölcsöt nevelhetsz. Igaz, már jócskán benne vagyunk a nyárban, a kert pedig augusztus végétől várja majd kertészkedni vágyó tagjait, de már nevelődnek a palánták, hogy ültethess és még idén is legyen sikeres termésed! Míg dolgoznak a munkagépek és csíráznak a magok, addig sem telik eseménytelenül a kánikula: a jelentkezés után kisorsolt szerencsés leendő kert-tagokkal máris elkezdjük a munkát: foglalkozásokat, kertészeti előadásokat szervezünk, hogy mire a kezedbe kerülnek a palánták, ellássunk némi tudással a növényekről, a komposztálásról (mi az és mire jó), klímabarát lehetőségekről a Kertben.
…szóval ha lelkes vagy, már a nyár vége és az ősz is mozgalmas és tanulással teli lehet, és felkészülten vághatsz neki tavasszal a kerted előkészítésének!

Ez a Kert a Széchenyi 2020 VEKOP támogatási rendszerén keresztül, a Budapest-Józsefváros, Magdolna-Orczy Negyed Szociális Városrehabilitációs Program kapcsán, „Közösségépítés – szomszédsági közösségi kertek kialakításával” című projekt keretében valósul meg.

Programsorozatunk záró eseménye nagy sikert aratott. Délelőtt a Kollabor csapata mutatta be nekünk, hogyan építhetünk szinte bármekkora függőleges Mikrokertet, akár a nappalinkban, ami megnyitja a saját zöldségek termesztésének távlatait akár egy 4. emeleti panellakásban is, közben pedig a gyerekekkel készítettek egészséges nassolni valókat.

A délután a felnőtteké volt: Szende Gabi (Szuperízlelő) a fermentálásba vezetett be minket egy nagyon informatív előadással, ami sokunkba öntött bátorságot, hogy azonnal nekiálljuk otthon a kísérletezésnek, és felhívta a figyelmet a lehetséges hibákra is, hogy azokat lehetőleg elkerülve sikeresen fermentáljunk izgalmas ízű tavaszi zöldségeket.

Őt követte Ádám Csaba, aki egy friss, ázsiai reteksalátát és egy elképesztően izgalmas, ízgazdag füstölt sárgarépa zakuszkát hozott nekünk. Ezeknek már önmagukban is nagy a meggyőző erejük, hogy a zöldségekben ezernyi lehetőség rejlik, és hihetetlen dolgokat lehet kihozni belőlük, de mesélt is nekünk arról, hogyan és miért döntött a hús mellőzése mellett, gyakorló éttermi séf létére.

A zöldségdömping délutánját Mautner Zsófival zártuk. Az ő feladata nem kisebb téma körüljárása volt, mint az „ehető zöldhulladékok”. Sok-sok példát hallottunk tőle, mi minden levelét lehet hányféleképpen felhasználni. Találkoztunk karalábé, retek, karfiol, újhagyma és sárgarépa levelével, ehető virágokkal. Ezután biztosan nem vetetjük le a piacon a zöldségessel a „zöldjét”.

Az egészséges táplálkozás témakörét körüljáró programsorozatunk utolsó állomására érkezünk. Hová és kikkel?
Gyertek velünk a gyönyörű 🐞Kisdiófa Közösségi Kertbe 🌿🌷 tanulni, kóstolni, nagyon jó lesz!
Május 06.-án szombaton a belváros közepén a következő programmal várunk benneteket:
 
10:30-12:00
Délelőtt a KOLLABOR várja a gyerekeket, akik már legalább 10évesek és szeretnek beszabadulni a konyhába. Rendhagyó módon kerti környezetben készíthetnek hozzáértő csapattal turmixokat, kenyérre való kencéket és a „golyózó” tehetséget is teszteljük, hogy az édesség se maradjon el. Ezután már készíthetitek magatoknak az uzsonnát! Hogy ne termeljünk szemetet, kérünk, hozzatok magatokkal tálkát és poharat, vagy ha hazavinnétek amit készítettetek, egy uzsonnás dobozt is. 😊
10:30 és 12 óra között 3 csoportban várjuk a lelkes jelentkezőket. Az esemény ingyenes, de kérlek, regisztrálj, hogy gyermekednek biztosan legyen helye!
https://forms.gle/e57vg8Yhzb2x3tGeA
https://www.facebook.com/KOLLABORbekescsaba
 
12:30-14:00
🍏FERMENTÁLUNK! Hogy a felnőttek se unatkozzanak, Szende Gabriella bevezet minket a fermentálás alapjaiba, és megtudhatjuk, miért és mi mindenre jó laktofermentált zöldségeket, ételeket fogyasztani, közben pedig be is mutatja nekünk, hogy ez a csodálatos folyamat, ami a laktobaktériumok és a türelem közös gyümölcse, milyen kicsi erőfeszítést igényel a részünkről.
 
14:30-16:00
🍄 Zöldségek a profi konyhában – főszerepben, nem köretként! Ádám Csaba, a korábbi Olimpia Vendéglő immáron vegetáriánus séfje mesél arról, mi vezetett nála a hús elhagyásához, milyen ezen az úton járni és hogyan lehet csodálatos menüket készíteni húsmentesen is. Csaba sem hagy minket kóstoló nélkül, gyertek, ne hagyjátok ki!
https://chiliesvanilia.hu/…/ez-igy-nem-mehet-tovabb…/
 
16:30-18:00
🍆 Chili és vanília – Mautner Zsófi szintén odavan a zöldségekért, rengeteget és nagyon színesen használ is a konyhájában, ebbe kapunk most mi is bepillantást. Honnan jönnek a a kedvenc alapanyagok, mit lehet kezdeni egy-egy zöldség olyan részével, ami eddig a kukában landolt nálatok…a tőle megszokott kreativitással.
https://chiliesvanilia.hu/
Az egész program a @Kisdiófa Közösségi Kertben zajlik, ahol májusban már minden zöldül és rengeteg fűszernövény is megterem. A rendezvényt szeretnénk fenntartható módon megtartani, a részvétel ingyenes, de kérünk, REGISZTRÁLJ, hogy tudjuk, nagyjából hány embert várhatunk, mennyi alapanyagra lesz szükségünk.
https://forms.gle/cKq7yLKoVX7of4AP9
Mit hozz magaddal: kíváncsiságot és mivel szeretnénk a rendezvényt a lehető legkevesebb szeméttel lebonyolítani, kérünk, hozz poharat a kert növényeiből készülő teákhoz!
 
Ez pedig az esemény facebook linkje!

A Föld Napján órákon át beszélgettünk a napsütésben Közösségi Kertünkben mindenről, ami egy városi kertészkedésben kezdő vagy jártas, de tanulni vágyó embert érdekelhet. Papp Orsi sokat mesélt a növénybetegségekről és az ellenük való természetes védekezésről, növényvédelemről, Vargáné Topor Erikáék a Kertportáltól pedig egy kerti sétával egybekötve szemléltették, hogyan érdemes pici helyen zöldséget termeszteni, milyen növények segítik egymást, vagy éppen ellenkezőleg. A napot dr. Fekete Szabolcs zárta, akit szintén kérdés-cunamival árasztott el a hallgatóság, és a visszajelzések alapján elégedetten távoztak. Egy kis lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy magunk termelte zöldségekkel színesítsük az étrendünket.

Hány irányból közelíthetünk az egészséges táplálkozáshoz? Számtalanból, ezért mi most a KERTET válaszottuk, hogy a dolgok “gyökerénél” kezdjük! Belvárosi oázisunkba hívtunk el hatalmas tudással bíró oklveles kertészmérnököket, akik elmondják nekünk, hogyan lehet vegyszermentes, egészséges és csodás zöldségeket az asztalunkra tenni. Kezdjük a jó talajtól, hiszen az mindennek az alapja.
Segítséget kaphatunk abban, hogyan érdemes fenntartható veteményest kialakítani, vagyis miként lehet víztakarékosan, gyomlálás nélkül, mégis gyommentesen kertet művelni az egymást segítő növények ismeretében. Ha “okosan” kertészkedünk, az nem csak a kertnek jó, de időt is spórolunk vele.
Vendégeink:
Dr. Fekete Szabolcs okleveles kertészmérnök mesél nekünk a tavaszi kerti teendőkről, balkon- és párkánykertészkedérsől, hogy kertkapcsolat nélkül is legyen esélyünk némi saját terményre.
Papp Orsolya kertészmérnökként végzett, és az egyetem után pár évet botanikai kutatással töltött, mely időszak megalapozta az ökológiai gazdálkodáshoz kapcsolódó tudását. Ezután ökokertet vezetett és gondozott, erdei iskolai foglalkozásokat tartott, biozöldség-termesztési üzemrészt irányított. Jelenleg az ÖMKi-nél az ökológiai gyümölcs-, zöldség- és gyógynövénytermesztés szakreferenseként dolgozik, ennek keretében kutatást, oktatást és szaktanácsadást végez. Hallhatunk tőle a Zsámbokon végzett munkáról és alakuló közösségről is, nagyon érdekes lesz! https://www.facebook.com/orsiherba
Varga Szabolcs agrármérnök, növényvédelmi szakmérnök és Vargáné Topor Erika okl. kertészmérnök, közgazdász-mérnöktanár a térségükben meghatározó szerepet töltenek be az alternatív gazdálkodási módszerek, a biogazdálkodási szemléletek, a fenntartható mezőgazdaság felé mutató törekvések terén. Saját gazdaságukban előállított zöldségekből és gyümölcsökből egy manufaktúrát is működtetnek, ahol a száraztésztától kezdve a chili szószokon át számos más finomságot is készítenek
A Kertportál Online Magazinjuk, immáron 15 éve segíti a hobbikertészeket és a kisebb gazdaságokat abban, hogy a kertészeti tudásuk bővülhessen, hogy kiskertjeiket fenntarthatóan és ökotudatosan tudják művelni. https://www.kertportal.hu/
Eseményünk ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Kérünk, válaszold meg ezt a pár kérdést, és mentsd el a dátumot:
https://forms.gle/YG3twRdth4fJywS96
Nyilvános rendezvényeinken fotó és videó felvételek készülhetnek, amelyeket a KÉK kizárólag dokumentációs és promóciós célra használ fel.
A program a nemzetközi Auchan Alapítvány támogatásával, a „Közösségi Kertekkel a Tudatos Városi Életmódért” című projektünk keretében valósul meg.
A szervező bemutatása:
A KÉK célja, hogy megteremtse a városról való közös gondolkodás és vita nyílt fórumait, ezáltal a széleskörű nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tegye az építészet, városfejlesztés, a közösségek és a fenntartható városhasználat kortárs kérdéseit.
A programot a KÉK (https://www.facebook.com/KortarsEpiteszetiKozpont) Közösségi Kertek (https://www.facebook.com/KozossegiKertek) programjának keretén belül szerveztük meg nektek.

Az Ecogardens projekt keretében a franciaországi Pauban jártunk…
Helyi projekt partnerünk meghívásának eleget téve három napot töltöttünk a különleges nyugalmat árasztó, gyönyörű kisvárosban. A Pireneusok lábánál fekvő település különleges hangulatát nemcsak impozáns épületei, sajátos történelme (itt született például Jane Baptiste Bernadotte, Napóleon marshallja, aki később XIV. János Károly néven svéd, III. János Károly néven norvég király lett) és egyedülálló földrajzi adottságai adják, hanem az innovatív városi zöldterület-használata is.
A szakmai megbeszélést követően, – melynek célja a projektben zajló e-learning tananyagfejlesztés tematikájának véglegesítése volt – látogatást tettünk több közösségi kertben is. A kertek létrejötte a helyi civil kezdeményezések és a közösségi kertmozgalom céljait, az abban rejlő értékeket értő és támogató helyi önkormányzat érdemi együttműködésének köszönhető.
A valódi partnerségben megvalósuló közös értékteremtésről “beszéljenek” helyettünk a képek.

https://www.facebook.com/ecogardenseu/

Szomszédság, dobozközösség, teherbringa, fúrás-faragás közös gépekkel vagy közösen üzemeltetett kávézó… Sok témakört érintettünk, a kisközösségek széles palettájáról kaphattunk képet. Mi fán teremnek, hogyan működnek? Hogyan hozzuk létre? Aki azért jött, mert a saját háza táján kezdeményezne, itt kapott ötleteket és segítséget hozzá. Számos csodálatos és a közösségi tevékenységek iránt elhivatott előadó volt a vendégünk, az alábbi linken láthatjátok őket, inspiráló megismerkedni velük: https://www.facebook.com/events/922388062131168

„Hiszünk abban, hogy az egyén jó példája követhető, tevékenységünkkel hozzájárulunk lakókörnyezetünk és városunk mikroklímájának javulásához, valamint egy környezettudatos és fenntartható, egészséges életmód elterjesztéséhez.”

 

Lokális közösségépítő (támogató) szomszédsági platform
A Miutcánk.hu egy olyan közösségi oldal és közösségépítő platform, amivel könnyedén megismerhetjük a környezetünkben élőket és felismerhetjük a jó szomszédságban rejlő lehetőségeket. A Miutcánk támogat minden olyan kezdeményezést, ami a helyi közösségek erősítését célozza. Felméréseket végez, tájékoztat.

A mi utcánk   https://miutcank.hu

 

Egyéb közösségi színterek
Hozott anyagból, szakember felügyelete mellett készíthetik el az érdeklődők saját termékeiket vagy javíthatják meg elromlott eszközeiket.

Manyi- Kulturális műhely https://www.facebook.com/manyihaz/
Margit körút 16. szám alatt lévő alulról szervezkedő kulturális és közösségi tér, amely szívesen lát  
Mamakör Műhely és Terápiás https://www.mamakor.hu/
Egy olyan hely, ahova kisbabáddal mehetsz, feltöltődés, megerősítés, jó társaság, támogató szakemberek. Őszintén a kihívásokról és az örömökről.   
KONKÁV Közösségi Tér https://www.koztesatmenetek.hu/konkav-ter
10-20 éves fiataloknak szóló, közösségi programok: játék, beszélgetések, közösség.  
NORMAFA műhely http://www.normafamuhely.hu/
Rádióamatőr klub  
KAZÁN Közösségi Ház – Gólya szövetkezet https://www.golyaszovetkezet.hu/kazan-kozossegi-haz/
Közösségi rádió, közösségi alkotóműhely, szerkesztőség egy helyen  

 

Dobozközösségek
Létrehoztak egy rendszert, amivel a környezetvédelem, a pénztárca és az élelmiszer-higiéniát komolyan vevő éttermek is jól járnak. Ez a RAKUN Dobozközösség. Zero waste kezdeményezéshez, melyhez bármikor lehet csatlakozni. Hulladékmentes közösség, havi 500ft -ért visszaváltható dobozból ehetsz, ihatsz.

RAKUN

https://www.rakun.hu , https://www.rakun.hu/helyek

 

Kosárközösségek, bevásárlóközösségek
A bevásárló közösségek civil kezdeményezésre jönnek létre,2010óta léteznek Magyarországon. A helyi gazdaság megerősítésén, újraélesztésén dolgoznak. Helyi terméket előállító termelőket és olyan vevőket kapcsolnak össze, akik a fenntarthatóság szem előtt tartásával fogyasztanak, vásárolnak. Hitvallásuk szerint a helyi termékek minél nagyobb arányú fogyasztása képes elősegíteni a helyi gazdaság erősödését és a valódi munkahelyek létrejöttét. Minden helyben maradó forint előbb-utóbb visszatér hozzájuk és a helyi gazdaság körforgásában őket, a közösséget gazdagítja.
Elkötelezettek a környezettudatos módon előállított és egészséges élelmiszerek mellett, ezért a Kosár működése során az ilyen termékeket részesítik előnyben.
https://kosarkozosseg.hu/

http://nekedterem.hu
http://nyitottkertfutar.hu
https://nyiregyhazikosar.hu/
https://dombvidek.hu/
https://szolnokkosara.hu/
https://mohacsikosarbevasarlokozosseg.hu/
https://kiskosarbolt.hu/
https://budafokikosar.hu/
https://pecsikosar.hu/
https://vasizoldkosar.hu/
https://szatyorbolt.hu/ 
http://szeged.zoldsegkosar.hu/
http://viragostanya.hu
http://szatyordebrecen.hu
http://biokert.info
Budapest Zöldségkosár:  info@zoldsegkosar.hu
 – Budapest, I., Szilágyi Dezső tér 4.
– Budapest, Szimpla Háztáji Bolt, VII., Kazinczy u. 7.
– Budapest, A Greenpeace Magyarország Egyesület irodája, XIV., Zászlós utca 54.
– Budapest, XIV., Fogarasi út 134. 
 
https://veddegyutt.hu/#/deliverypoints
http://haromkaptar.hu

 

Kertközösségek, Közösségi Kertek
A városi kertészkedés alkalmával különböző korú és hátterű embereket szerveződnek kisközösségbe, ahol a közös kertészkedés során elsajátított szemléletet az élet más területein is hasznosítani tudják. Környezettudatos, egymás munkáját megbecsülő lakói a városnak. A kertek közösségteremtő erejük és nevelő funkciójuk mellett friss zöldséggel, gyümölccsel, fűszernövénnyel látják el az őket gondozó városlakókat.

Közösségi kertek Országszerte:  http://kozossegikertek.hu/kertek/

 

Helyi ökoközösségek hálózata
Olyan közösségeket fog össze, amelyek egyrészt maguk is törekszenek ökologikus életmód-alternatívára. Másrészt igyekeznek részt venni településük közéletében, és így ezt az újfajta életmódot szélesebb körben is vonzóvá tenni. Ilyen közösségek az aprófalvaktól a nagyvárosokig mindenféle méretű településen alakulhatnak. A Kisközösségi Program fő célja, hogy minél több ilyen közösség működjön országszerte.

Új Koma Háló https://www.kiskozossegek.hu/uj-koma-halo-tagok

 

Nyitott Porták                                      https://nyitottportak.hu/
Nyitott portának azokat a helyi termék előállítókat, gazdákat hívjuk, akik rendszeresen megnyitják kapuikat a vendégek, látogatók előtt. A Zala-völgyben 29 ilyen gazdaségot fog össze.

Zöldség & gyümölcs
Közösségi zöldség, gyümölcs feldolgozó üzem, ahova a termelő maga viszi be a leszedett zöldésget, gyümölcsöt és kerül frissen préselésre. Ezt követően akér el is viheti, vagy a szövetkezet átveszi tőle,mint alapanyag így nem leszedetlenül rohad el a földeken.  

Csáfordi natúrpont https://naturizek.hu

 

Szivességbank
A kalákakör, más néven szívességbank olyan csoportok neve, melynek tagjai az egymásnak végzett munkát saját belső fizetőeszközben számolják el. Elszámolási rendszere egységes és zárt, ahol lehet valaki negatívban is fizetőeszköz szempontjából, így nem alakul ki „pénzhiány”.

 

Helyi pénz
A helyi pénz olyan alternatív fizetőeszközt jelent, amelynek használata területileg behatárolt (egy
településen vagy egy tágabb régióban használatos). Általában nyomtatott pénzjegyek formájában jelenik
meg, de létezik csak elektronikusan működő helyi pénz is. Abban különbözik a hivatalos fizetőeszköztől,
hogy ezt nem kötelező elfogadni, önkéntes alapon csatlakoznak hozzá a lakosok, és az elfogadó helyek.
A kibocsátó lehet önkormányzat, vállalkozások egy csoportja, vagy civilek, civilszervezetek.

https://www.humusz.hu/sites/default/files/Dokumentumok/kozossegek/helyi_penz_kiskozossegi_program.pdf


Élelmiszerbank
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület non-profit szervezet. Célja, hogy kapcsolatot teremtsen az országunkban felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és az arra rászorulók között. Elősegíti az élelmiszerpazarlás és a nélkülözés csökkenését Magyarországon, hozzájárulva egyben az élelmiszerek megsemmisítése okozta környezetterhelés csökkentéséhez.


Textil

A retextil termék 100%-ban kézi erővel, kémiai beavatkozás nélkül születik “hulladékból”, minden darab egyedi és alkotófolyamat eredménye.

Retextil https://retextil.hu/hu/


Barkácsolás

Hozott anyagból, szakember felügyelete mellett készíthetik el az érdeklődők saját termékeiket vagy javíthatják meg elromlott eszközeiket.

AZTA Közösségi Kézműves és Barkácsműhely  www.aztamuhely.hu
FabLab Budapest https://www.fablabbudapest.com/
Digitális Közösségi Alkotóműhely https://makersredbox.com/hu/digitalis-kozossegi-alkotomuhely/
Hegyvidéki Barkácsműhely  https://hegyvidek.hu/kikapcsolodas/hegyvideki-barkacsmuhely
KÖZMŰ https://www.facebook.com/kozmukozosmuhely/
CREATOR nyitott műhely https://www.creatorbudapest.hu
Robokaland- Ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhely https://robokaland.eu/index.php?q=content/Home