Gyurkovics Ált. Isk. megkezdődött a tereprendezés, terület kialakítás. 2013.11.09.

Lelkes kertészek rotációs kapával előkészítették a talajt, másnap megérkezett a termőföld, feltöltöttük a területet, kialakítottuk a tankerteket, és elkészült hat emelt ágyás is.

Dr. Fekete Szabolcs előadást tartott előadást a kertészkedés alapjairól.

A Gyurkovics Tibor Általános Iskolában közösségi kertet és tankertet avattak fel november 9-én.  Az “Ibolyáskert” nevet az iskola adta, mert amikor írták a pályázatot tele volt az udvar ibolyával. A szervezők között van az iskola tantestülete, a Zöld XVII csoport (amelyik a Rákosligeti Polgári Körrel közösen hozták létre a kerületben az első közösségi kertet a Maros Mozi szabadtéri területén) és a Kortárs Építészeti Központ munkatársai.

A megnyitón Tabajdi Zsolt igazgató elmondta, hogy a Gyurkovics Tibor Általános Iskolában volt tankert évekkel ezelőtt és most egy új lendületet kapott egy sikeres pályázat révén. Életvitel órák keretében kapáltak, palántáztak, ültettek, locsoltak, gazoltak, ősszel pedig “szüreteltek” a diákokkal. Ezzel nem volt vége, mert ősszel folytatódott a program az életvitel órákon az iskola tankonyhájában lekvárt is készítettek. A mostani pályázat keretében olyan fákat kértek amik ősszel érnek (alma, szilva). Nagyságrendileg 1,5 milliónyi természetbeli támogatást jelent ez a pályázat. A támogatás fő része kútfúrásra, zárható tároló kialakítására és vetőmagok beszerzésére költik majd el.

Ebben az iskolában sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkoznak, akik tanulásban akadályozottak, értelmükben akadályozottak illetve speciális készségfejlesztő szakiskolai előkészítést igényelnek. Számukra különösen fontos hogy olyan gyakorlati tudásra tegyenek szert az iskolaévek alatt, melyet később önfenntartásukhoz használni tudnak

Nagy Anikó a Zöld XVII csoport egyik képviselője elmondta, hogy már 10 parcellának van “gazdája” és remélik hamarosan a többi ágyás is talál kis kertészeket magának. A nap végére a földmunkák nagy része be lett fejezve és a dolgos kertészek nem maradtak éhen, mivel voltak aktív önkéntesek, aki sok-sok finomsággal segítették a kalóriahiány pótlását.

http://rakosmenti.hirlap.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=726:qibolyaskertq-avato&catid=41:koezoesseg-civil&Itemid=82