2024. október 21.

Pályázati felhívás alkotóknak

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Közösségi Kertek Projektje az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódóan pályázatot hirdet hulladékból készült egyedi köztéri használati tárgy megalkotására. A pályázaton bárki részt vehet, aki betöltötte a 18. életévét és szívesen lenne főszereplője egy nem mindennapi alkotási folyamatnak. A nyertes pályaművek megvalósítására a közösség bevonásával, az alkotó irányítása mellett 2024. november 16-án kerül majd sor a KÉK két budapesti közösségi kerjében. A pályázat célja, hogy a műalkotással és annak közös megalkotásával felhívja a figyelmet
a hulladékcsökkentés fontosságára és a közösségi cselekvésben rejlő értékekre.

A benyújtandó pályázat kötelező tartalmi elemei:

A pályázó adatai
-Név
-Elérhetőség (e-mail cím, telefonszám)


A mű leírása
-Az alkotás célja és üzenete
-Az alkotás funkciója
-Vázlat, látványtervek, rajzok, koncepcióterv


Felhasznált anyagok
-Hulladékfajta (fém, elektronikai hulladék, textil, műanyag stb., bármi, ami nem minősül veszélyes hulladéknak)
-A hulladék beszerzésének forrása


A közösség bevonása
-A közösség bevonásának módja
-A kivitelezési folyamat (workshop) forgatókönyve


A pályázatokat kérjük beküldeni a kozossegikertek@kek.org.hu e-mail címre 2024. október 31. 16:00-ig. A pályázattal kapcsolatos kérdéseiteket szintén erre az e-mailcímre küldhetitek.
A pályázat elbírálására hulladékgazdálkodási szakemberek és neves alkotók bevonásával kerül sor. A nyerteseket 2024. november 7-ig írásban értesítjük.

Vissza a hírekhez