Minden évben érdemes megfigyelni, hogy mikor kezdjük el felélni a jövőnket. A Túlfogyasztás (más néven Túllövés) Napja azt jelzi, hogy az emberiség az adott évben mikor éri el a Föld eltartóképességének határát. Ez azt jelenti, hogy addigra elfogyasztotta azokat a javakat, amelyek egy év alatt újratermelődnek. Ez a nap idén augusztus 1-re esett.
Természetesen nem minden ember azonos mértékben vesz részt az erőforrások használatában. Van, aki többet használ, és van, aki kevesebbet. Ahhoz, hogy ez mérhető legyen, az ökológiai lábnyom nyújt segítséget, amit globális hektárban (gha) fejezünk ki. A Földön összesen hozzávetőleg évi 12 Milliárd gha erőforrás áll rendelkezésre. Ha ezt elosztjuk az emberiség lélekszámával, akkor megkapjuk, hogy fejenként kb. 1,5 gha lehet az a fogyasztás, ami még fenntartható. Amit efölött használunk, az mind a jövő felélése.
A Túlfogyasztás Napját nem csak globálisan lehet meghatározni, hanem országonként is, ami szintén tanulságos. Ez mutatja meg azt, hogy ha a Föld minden lakója az adott ország átlagos életszínvonalán élne, annak megfelelő fogyasztási szokásokkal, akkor a bolygó erőforrásai meddig tartanának ki. Van, ahol a Túlfogyasztás Napja már februárban megérkezik, és van, ahol az erőforrások kitartanak december 31-ig. Magyarországon ez a nap idén május 25-én érkezett el. Korábban, mint a globális Túllövés, de kicsivel később, mint az EU dátum.

Saját ökológiai lábnyomát mindenki meghatározhatja az interneten elérhető kalkulátorok segítségével. Sajnos a közösségi kertészkedésre vonatkozó kérdést egyik kalkulátorban sem találtunk, de fontos, hogy tudjuk, ez minden bizonnyal csökkenti a lábnyomunkat azáltal, hogy az élelmiszereink kevesebbet utaznak a termőtalajtól az asztalunkig.