A Kertről
Józsefváros Önkormányzatának jóvoltából, a KÉK-Kortárs Építészeti Központ szakmai vezetésével és koordinációjával új Közösségi Kert nyílik 2023 nyarán Józsefváros szivében, a Kőris és a Kálvária utca sarkán (VIII. Kőris u. 4/b. szám alatti üres telken)
A Kert terveit a Rév8 Zrt. munkatársai készítették.
40 egyéni/családi és 4 tanparcella kerül kialakításra. Ez az új városi zöld “oázis” számos közösségi, szakmai és kulturális eseménynek ad majd otthont. A jelentkezés lezárult
Rendszeresen tartunk majd Nyílt Napokat (minden hónap első szombatja), és jeles napokhoz kapcsolódóan kerti ünnepeket, ahová minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk majd!
A Kertben kiemelten fontos lesz a szemléletformáló oktatás, a mulcsolás és a víztakarékos művelési mód, a szomszédos épületről is gyűjtjük majd az esővizet, amit szintén felhasználunk majd növényeink locsolására.
INFO a Kőris Kertbe jelentkezőknek
A közösségi kertben közösségformáló lehetőségek bújnak meg, működése hatására a helyi közösségi élet egy új színtérrel bővül.
A programba a Magdolna és az Orczy-negyed lakosait is szeretnénk bevonni, valódi szomszédságot erősíteni.
Ez a Kert a Széchenyi 2020 VEKOP támogatási rendszerén keresztül, a Budapest-Józsefváros, Magdolna-Orczy Negyed Szociális Városrehabilitációs Program kapcsán, „Közösségépítés – szomszédsági közösségi kertek kialakításával” című projekt keretében valósul meg.
Közösen megművelt terület: emeltágyásban fűszerkert, ehető virágok, gyógynövények, dísznövények, kerti tó