Az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ partnerségben megvalósuló BIOMappers projekt a közösségi kertek állat- és növényvilágának közösségi digitális feltérképezésére született. A projekt célja, hogy tudatosítsuk a városlakókban és a döntéshozókban a közösségi kerteknek a biológiai sokféleség megőrzésében betöltött szerepét.
Három országban nyolc, a KÉK és más szervezetek keretei között működő közösségi kert tagjait és a környéken élőket vonjuk be a biológiai sokféleség megfigyelésébe digitális alkalmazások segítségével. Ezt követően a tapasztalatokat szemléletformáló képzési anyagok létrehozásával osztjuk meg további kertekkel és felnőttképzési szervezetekkel, hogy minél többen kapcsolódjanak a környezetükkel.
Együttműködő partnereink:
Gartenpolylog – Az osztrák szervezet az ausztriai közösségi kertek tagjait köti össze az oktatás és a hálózatépítés eszközein keresztül új közösségi kertészeti projektek kezdeményezése és támogatása, valamint a kertekkel kapcsolatos kutatások révén. A városi kertekre a társadalmi változás részeként tekintenek, előmozdítva a párbeszédet, a társadalmi sokszínűséget és integrációt a természethez kapcsolódás révén.
Replay Network – Az olasz szervezet oktatóknak, fiataloknak és felnőtteknek tervez, szervez és fejleszt képzési és oktatási tevékenységeket a nem formális tanulás és a nemzetközi mobilitás segítségével. Küldetése a társadalmi kohézió, a felelős részvétel, az aktív állampolgárság, a befogadás és az esélyegyenlőség előmozdítása, a foglalkoztathatóság és az aktív idősödés, az együttműködés és a multikulturalizmus előmozdítása olyan feltételek megteremtése révén, amelyek hozzájárulnak az intelligens, fenntartható és befogadó társadalom növekedéséhez.
Az egyes partnerszervezetek logóira kattintva megismerhetitek a szervezetek további tevékenységeit is.
