DECEMBERI KERTI TEENDŐK
Ebben a hónapban már pihen a kertünk, bár az élet nem állt meg teljesen. A fagyérzékeny növényekről ebben a hónapban feltétlenül gondoskodnunk kell. A növényeken felül a kert további lakóit sem szabad elfelejteni, az egész évben szorgosan dolgozó madarak számára biztosítsunk menedéket és élelmet az ínséges téli hónapok idejére. A kerti szerszámok és berendezések karbantartását szintén a téli hónapokban érdemes elvégezni.
Ha már elkezdtek hiányozni a friss ízek, még mindig szedhető néhány növény, de akár csíráztathatunk otthonunkban, míg el nem jön a következő betakarítás ideje.
Betakarítás
Ugyan a legtöbb zöldség nem kedveli a téli fagyokat, néhány növény még a leghidegebb hónapokban is rendelkezésünkre áll.
A nyár végén ültetett fodros kel egész télen a veteményben maradhat, a növény nagy fodros leveleit egészen késő tavaszig fogyaszthatjuk, mindemellett a meglehetősen kopár téli kertünk üde színfoltja is lehet.
A kelbimbó télálló fajtáit a fagyok beállta után is szedhetjük.
A torma gyökerei rendkívül fagyállóak, levelei is csak -4 °C-on fagynak el, októbertől egészen márciusig tart a betakarítása.
Téli növényvédelem
A fagyok ellen takarjuk le az arra érzékenyebb növényeket, mint a melegigényesebb díszcserjéket, illetve kupacoljuk fel a kerti és mini rózsák, és a fiatal gyümölcsfák tövét. A fagyra rendkívül érzékeny növényeket, cserepes növényeket védett helyre kell szállítani.
Csíráztatás
Garantáltan vegyszermentes, gyors és vitamindús és pár nap alatt „szüretképes” a magvakból csíráztatott zöldünk. Bármilyen edényben könnyen kifejlődnek, ha naponta öntözzük őket. 1-1,5 centiméteres termőföld, de még néhány réteg papírtörölköző segítségével is könnyen létrehozhatnak egy konyhai kiskertet, ahol gyorsan, három-nyolc napon belül learathatják a termést.
Madarak gondozása
A madarak nem csak hangjukkal és látványukkal teszik kellemesebbé a kerti környezetet, hanem hasznos társaik is a kertészeknek. A különböző kártevők elfogyasztásával segítik a növényeink védelmét, ezért fontosa elemei a vegyszermentes gazdálkodásnak. Télen sem szabad elfelejtkezni a kert madarairól, helyezzünk ki mesterséges odúkat és védett, fedett helyen etessük őket olajos magvakkal. Fontos megjegyezni, hogy ha egyszer elkezdtük a táplálék kihelyezését, következetesen minden télen folytassuk, hiszen a madarak számítanak a segítségünkre, úgy ahogy mi is számíthatunk a növényvédelmi szolgálatukra az év nagy részében.
Kerti csap elzárása
A fagyok beállta előtt ki kell üríteni a kerti vízvezetéket, mert a fagyok hatására csövek és a csapok könnyen szétfagynak. A telepített öntöző berendezések csövei és szórófejei fagyállóak ugyan, de az élettartamukat meghosszabbítjuk, ha ezeket is víztelenítjük.
A kerti szerszámok és berendezések javítása
Meg kell élezni a fűnyírót, és olajat kell cserélni benne? Mi van a szűrőkkel? Jól működik a motor? Ha eszközeink javításra szorulnak, itt az ideje, hogy megtegyük. Előfordul, hogy hetekig áll a rossz fűnyíró a műhelyben, holott a javítása csupán két napot vesz igénybe. Saját tapasztalatomból mondom, hogy ha február közepéig, vagy még tovább várunk, ugyanez a munka két-három hetet vesz majd igénybe.